Olvasási idő: 2 perc

Ha inkább hallgatnád, kattins ide: https://on.soundcloud.com/H7hBLmeuwkZbQxzV8 

Az a kérdés motoszkált bennem a minap, ami talán benned is felmerült már:

Ha van egy célod, vajon két út közül melyiket választod?

Az első út a megcsinálásé. Ez a klasszikus: lépésekre bontod, tervezel, kitűzöl határidőket, cselekszel. Ez az út azt mondja: „Én vagyok az, aki elindul. Én csinálom meg.” Ez az irányítás útja. Itt mi irányítjuk az eseményeket, és mi mozgatjuk előre a saját történetünket.

A második út a megteremtésé. Ez csendesebb, kevésbé látható. Olyan, mintha kívánnál valamit – szívből, őszintén –, aztán hagynád, hogy megtörténjen. Ez az út azt mondja: „Én vagyok a tér, amiben ez megvalósulhat.” Itt nem az akció a főszereplő, hanem a bizalom. Az, hogy képes vagy megengedni a változást. Hogy jelen vagy hozzá.

A legtöbben valahol a kettő között egyensúlyozunk. Néha tele vagyunk tettvággyal, máskor pedig inkább hátrébb lépünk, és hagyjuk, hogy az élet alakuljon – remélve, hogy a vágyott cél valahogy úgyis megtalál bennünket.

De van egy fontos kérdés, amit érdemes feltenni magadnak, amikor elbizonytalanodsz: „Most inkább cselekvő vagyok vagy befogadó?”

És talán még fontosabb: „Melyik minőség segíti igazán ezt a célomat?”

A Modern Jóga egyik legnagyobb ajándéka éppen ez: megtanít észrevenni, hogy nem mindig kell erőltetni, de nem is mindig jó csak várni. A tudatosság nem abban rejlik, hogy mindig csinálunk valamit, hanem abban, hogy érezzük, mikor van itt az ideje a lépésnek – és mikor a belső tér megnyitásának.

Ez a blog az ilyen kérdések mentén szeretne veled együtt haladni.

Nem megmondani az igazságot – inkább együtt keresni.

Két lábbal a földön, de nyitott szívvel a világ felé.

Ha tetszett ez a gondolatmenet, kövess tovább az Útikalauz jógásoknak (és földi kalandoroknak) blogon – ez még csak az első állomás volt.